Világvége

Ha nem veszem fel ebben a félévben A magyar nyelv és kultúra a határokon túl című órát, akkor valószínűleg sosem olvastam volna el Balla D. Károly Világvége című válogatott novellakötetét, és sosem találok rá arra az idézetre, ami hűen tükrözi jelenlegi lelki állapotomat. Tudni illik, nemrég elvesztettem egy darabot a szívemből, és a seb nagyon friss és nagyon fáj. Kifelé nem mutatom a dolgot. Mindenkire mosolygok, mindenkihez van egy kedves szavam, néha még nevetni is képes vagyok, és mindenki úgy véli, semmi bajom, túlélem. Belül viszont napközben is érzem azt a feszítő, szorító érzést, ami estére teljesen elhatalmasodik rajtam, és mikor már senki előtt sem kell megjátszanom magam, szabadon engedem párnába fúrt fejjel zokogva.
Erről az érzésről találtam egy idézetet Balla könyvében, ami egy kicsit megnyugtatott, mert rájöttem, hogy nem én vagyok az első és az utolsó sem, aki ilyesmit érzett már a világon, és mások is túlélték, szóval, nekem is van rá esélyem.
Egyébként mindenkinek ajánlom a könyvet, mert szerintem, érdekesek és elgondolkoztatóak a benne lévő novellák. És az is elgondolkoztató, hogy miért ismerik az emberek jobban egy pornósztár, valóságshow-szereplő, modell stb. magasröptűnek nem igazán nevezhető firkálmányait, mint egy igazán tehetséges író műveit... Kicsit elszomorító. Főleg, mert eddig én sem ismertem... De mostantól azt hiszem, jobban körülnézek a boltok és könyvtárak polcain.

A kedvenc idézetem pedig, csak úgy érdeklődés felkeltés gyanánt:

"Ahogy végzett, tett kis rendet maga körül, de aztán váratlanul félbehagyta, mert újra érezni kezdte a szorítást a gyomra tájékán. Alattomos, szúró-fojtó, egyszerre éles és tompa fájdalom, az a fajta, amelyről jelentkezése pillanatában biztosan tudjuk: már korábban is ott lappangott zsigereinkben, talán órák óta van, éppen csak nem figyeltünk rá, vagy nem figyeltünk eléggé, nem hagytuk tudatunkba férkőzni, hát most megbosszulja magát, most majd elönti teljes valónkat, maga alá teper bennünket, hogy semmi másra ne figyelhessünk többé."