Rémisztő

Anno, mikor gimis voltam, voltak olyan osztálytársaim, akiket a hátam közepére sem kívántam. Sokszor megbántottak, és volt, hogy utáltam őket, de soha az életben nem jutott volna eszembe, hogy képesek lennének komolyan bántani, vagy hogy én a sérelmeim miatt bármilyen módon ártsak nekik. Ha szemétkedtek is velem, sosem féltem tőlük. Sőt, ha a hétköznapok folytán voltak is ellentétek az osztály egyes tagjai között, ha baj volt, azért mindig összetartottunk.
Ezért hihetetlen számomra az a hír, amitől pár napja hangos a sajtó. Két fiú megölte az egyik osztálytársát. Hogy a fenébe történhet ilyesmi? Miféle pokolfajzatok képesek ilyesmire? Imádom a gyerekeket, ezt mindenki tudja rólam, de ezek nem gyerekek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem tudták felfogni, mit tesznek. Egy gyerek már 8 évesen is tudja, hogy másokat nem bántunk, mert az rossz dolog, 16-17 évesen, hogy a fenébe ne tudnák, hogy megölni valakit, rossz. Nem törődtek velük a szüleik? Szomorú, de másokkal is előfordul. A virtuális világ bekebelezte őket, és ezért nem fogták fel, mit tesznek? Mások is tévéznek, neteznek, én 8 éves koromban X-aktákon és horrorfilmeken nőttem fel, mégsem bántottam soha senkit, csakúgy mint az emberek nagy része. Kiskorúak? Kit érdekel! Ha képesek voltak elvenni egy másik ember életét, akkor minimum életfogytiglant érdemelnek. Megjegyzem, kár, hogy már nincs halálbüntetés... Megérdemelnék!
El sem tudom képzelni, hogy az áldozat családja mit érezhet. Szörnyű lehet nekik. És az osztálytársaknak is, mert biztos vagyok benne, hogy sokan magukat is hibáztatják, pedig, semmi okuk rá. Ha nekem mondta volna anno valamelyik osztálytársam, hogy meg akar ölni valakit, én sem vettem volna komolyan. Pedig, úgy látszik, hogy a mai világban már mindent komolyan kell venni.
A másik, amin most már napok óta jár az agyam az a pécsi baleset, ahol egy autós a zebrán elütött egy nagymamát és a csecsemő unokáját. Mindketten meghaltak. Anyukám ismeri a kisbaba anyukáját, és mesélt róluk. Sosem akarom megtudni, hogy egy édesanya mit érezhet ilyen helyzetben. Ami felháborított az az autós nyilatkozata volt, miszerint, ő nem érzi magát hibásnak. A zebra közepén gázol halálra két embert, köztük egy babát, és nem érzi magát hibásnak. Ha én lennék a helyében, a lelkiismeret furdalástól az életben nem tudnék többé tükörbe nézni.
Ami elkeserítő, hogy az autósok nagy része fel sem fogja addig, hogy milyen veszélyes helyzetbe sodorja magát és másokat azzal, ha nem tarja be a szabályokat, csak akkor, mikor már megtörtént a baj. Hát megéri? Annyira fontos sietni? Olyan sürgős dolga van ezeknek az autósoknak, ami fontosabb, mint a saját és mások élete? Miért sietnek ennyire a halálba? És ha már ők nem félnek meghalni, miért kell másokat is átsegíteni a túlvilágra? Ha ők meg akarnak halni, tegyék, de másokat ne sodorjanak veszélybe!