2008. április 5., szombat

Az első órám

Megtartottam életem első virtuális, chates óráját. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz megrendszabályozni 16 diákot... Így utólag is, minden elismerésem és tiszteletem a régi általános iskolás és gimis tanáraimnak, mert bár, én sosem voltam egy nehezen kezelhető gyerek, de néhány osztálytársammal igazán nehéz dolguk lehetett... Nem tudom, hogy a valóságban is ilyen nehéz lehet-e kezelni a fiatalokat, mint chaten keresztül, de ha igen, akkor a diplomaosztás után rá kell jönnöm, honnan szerezzek egy feltöltőt, ami a telefonom helyett, engem tölt majd fel elegendő energiával.
Egyébként, élveztem az órát tényleg. Mert nem azért volt "hangzavar", és nem azért írt mindenki mindent egyszerre, mert rosszalkodni akartak volna, hanem azért, mert lelkesek voltak. Aztán végül sikerült bevezetnem néhány szabályt, ami után már normálisan működött az egész tanóra, és onnantól kezdve, tényleg élveztem minden percét. Csak az első negyed óra kissé fárasztó volt. De aztán az eredetileg 1 órás órából végül 2 és fél óra lett, mert a diákok és én is élveztük az egészet. Egyébként, úgy vettem észre, hogy óra előtt tényleg átolvasták a tananyagot, amit feltöltöttem, mert majdnem mindig helyesen válaszoltak a kérdéseimre, és egy csomó plusz pontot ki tudtam osztani közöttük. Óra végén pedig, megkeresett néhány diák msn-en, és megköszönték az órát, és azt mondták, hogy jól csináltam, és tetszett nekik. :)
A lényeg, hogy bármilyen fárasztó is, szerintem, élvezni fogom a tanítást, mind virtuálisan, mind a valóságban. Még, ha órák után félholtként is mászom az ágyba majd esténként, akkor is úgy hiszem, hogy elég türelmem lesz a diákokhoz. Ahogy egy ismerősöm mondta egyszer: "Rólad lehetne mintázni a türelem szobrát." Hát, igen... Van benne valami... Nehéz kihozni a béketűrésemből. Azt hiszem, hogy ez jól fog jönni, ha egy osztálynyi diákkal leszek körbevéve...

2008. április 4., péntek

Virtuális iskola

Ez itt a reklám helye... Persze, én csak egy nagyon klassz honlapot szeretnék reklámozni, ami egy virtuális iskolának ad helyet. Az egész ötlet alapját a Harry Potter könyvek adták, szóval, egyesek gyerekesnek találhatják az egészet, pedig a háttérben nagyon is komoly dolgok állnak.
Az iskolában tanító tanárok nagy része vagy egyetemista/főiskolás fiatal, vagy a való életben is tanár, ezért állíthatom, hogy a szervezés és oktatás "profi" kezekben van. Ez már csak abból is látszik, hogy a diákok száma, akik részt kívánnak venni a játékban (és a tényleges oktatásban), egyre csak nő, és mostanra már majdnem 500 diákkal rendelkezik az iskola, akiknek legalább a 70%-a részt vesz ténylegesen az iskolai életben.
Hogy miért is hasznos ez a játéknak tűnő tevékenység? Először is, a Harry Potterből átvett tantárgyak mögött (bájitaltan, mugliismeret, SVK, gyógynövénytan stb.), valóságos tantárgyak, tények és adatok bújnak meg. Például mugliismeret órán taníthatunk a valódi világ művészetéről, bájitaltanon a kémiáról, gyógynövénytanon a biológiáról stb. Ezáltal a fiatalok úgy tanulnak, hogy azt hiszik, csak játékkal ütik el éppen az időt.
Másrészről, a diákok megtanulnak írni és kommunikálni. Házi feladat, szorgalmi, vizsgafeladat, szerepjáték címszó alatt fogalmazásokat, verseket, novellákat és egyéb műfajú írásműveket alkothatnak. Ha bármi problémájuk van, hivatalos levelet kell írniuk a tanároknak. Ha ötleteik támadnak, kérvényt kell fogalmazniuk az iskolavezetésnek. Ez egyébként, a fantáziájukat is fejleszti.
Tanárként azért hasznos ez az iskola, mert megismerkedhetünk a fiatalokkal, megtudhatjuk, mik érdeklik őket, mi az, amivel inspirálhatóak a tanulásra, mivel lehet felkelteni az érdeklődésüket. Emellett megtapasztalhatjuk, hogyan kell bánni a diákokkal, hogyan kell dolgozatokat, vizsgákat javítani és hogyan értékeljük ezeket. A szervezési képességeink is fejlődnek, mivel az iskola szervezése mellett, egy iskolaújságot is készítünk, táborokat szervezünk és egyéb eseményekre visszük a diákokat.
Szóval, a lényeg, hogy a játék látszata mögött nagyon komoly munka és tanulás folyik, aminek mind a diákok, mind a tanárok hasznát veszik, és egyben élvezik is ezt az egészet.


És akkor a link, ahol ezt az érdekes iskola megtalálható: http://bagolyko.varazslat.com/index.php